Részlet a

Vadászat Mestere
Önképző gyakorlati utmutatás a vadászat kedvelői számára
Vagyis rövid foglalatja mindazon elméleti szabályoknak, melyek megztanulása s megtartása mellett a vadászatot bárki a siker gyönyörével gyakorolhatja c.

Cserszilvásy Ákos álnéven író Vajda János író 1896 írt, majd 1987-ben reprint kiadásban megjelent könyvéből

"Igen, de ha szép dicsőség legjobb vadásznak lenni, ez a dicsőség csak a magányos (solo) vadászt illeti, mert ebben éri el a vadászképzettség legmagasb fokát. Az, ki elindul egymagában akár kopóval, akár vizslával, vagy épen a nélkül, éjjel vagy nappal, járva vagy lesve, tervezve és végrehajtva, hajtva és lődözve; nem szorulva idegen tanácsra, mulatságos és fáradság-enyhítő intermezzókra, elfeledve az egész világot, csupán szenvedélyének élve s abból merítve lelke táplálékát; mellőzve a társas együttműködés előnyeit, ott is, hol ezer holdon alig van egypár vad, föl tudja ezt találni és lövésre beközelíteni, végre pedig elejteni, bárminemű legyen a vad; ki társtalan kiáll a rengeteg és sivatag veszélyeinek, s szenvedélye nem csupán a puszta sétában, ejtőzés végetti, mozgásban, a vadászatnak csupán eszményi vagy regényes oldalában, de a sikerben leli kielégítését: az ilyent nevezem én valódi s szó szoros értelmében dicsőséges vadásznak.

Az ilyen pedig sohasem éri be azzal a mit tud, halála órájáig szüntelen tanulni és vadat pusztítani óhajt.

Ha valaki a szenvedély e magas hőfokát érzi kebelében, annak még azt is javallom: óvja magát főleg fiatal korában a szeszes italokkal való mértéktelen élettől, sőt ha ellehet nélküle, végképp nélkülözze. Ekként idgeinek őstermészeti épségét megóvja; látása, hallása finom lesz mint egy indiáné; keze, lába soha nem fog reszketni, s kedélyesen átvadászhat egy félszázadot; oly lelki és testi egészségnek fog örvendeni késő óráiban is, hogy örömmel pillant multjára vissza és sírja elébe, hálát adván jobb természetének, mely őt annyi tiszta élményre képesítette.

Nem lesz lesz nehéz pedig e czélt elérni, mert a vadászat különben minden szenvedélynél több örömökkel jutalmaz, s e szerint legháládatosab. Vannak gyönyörei, melyekről némely életunt világfinak fogalma sincsen. Ilyen például a - pihenés gyönyöre. Nem ismerheti ezt más, csak a vadász, legfölebb a gyalog-katona, de ez utóbbi sem oly nemes értelemben, mert ő - kényszerűleg fárad el. Szenvedélyből, gyönyörből csak a vadász fárad el. A földműves vagy iapros ember is elfárad, de keserves az ő fáradsága; ha módja volna, bizony soha nem fárasztaná el magát. A sétáló uracs sem fárad el, mert sétálva nem járhat annyit, hogy agyonfárassza magát; mivel a séta magában egy üres, czéltalan kóborlás. De mily édes a vadász elfáradása, midőn megrakodva vaddal, majdnem összeesve ér kocsijáig, mely a kirendelt helyen várja ( mert a vadász egy lépést sem tesz nem vadászva ha csak szerét teheti).A rákövetkező éjjel aztán édes álom borul szemére és alszik oly jóizűn, a hogyan senki sem. A mi pedig az evést illeti, a fáradság után közvetlen nem kell ebédhez ülni, ez az okszerű éttani (gastronómiai) szabályok ellen van. A gyomor ilyenkor föl van hevülve és elkodulva. De egy legkevesb félórai pihenés, kedélyes beszélgetés után mintegy elsivalkodik benne az étvágy, mint valami éhes gyermek, és aztán eszik oly jóizűen, a mily jóizűen csak a vadász ehetik! Végezvén evését, pipára gyujt, s emrt vadászat közben minél kevesebbet füstöl (lesállást kivéve) a pipát is legjobb ízzel élvezi. Füstölés közben társainak elbeszéli kalandjait, és senki oly édesdeden nem élvezi a beszélgetés gyönyörét, mint a vadász!"
35-37. oldal